Délvidéki Szemle - X. évfolyam 1. szám

Rendezvények
Felújításon esett át a martonosi emlékház
2016.10.20
Számos látogatóval büszkélkedhet a már 4 éve megnyitott emlékház, ahol az 1944/45-ös események helyi áldozatai mellett a II. világháború összes áldozatának emléket állítottak.

A 2012 óta működő martonosi Emlékház belső tere átalakításra szorult, melyre pályázati úton sikerült támogatás szereznie a Vajdasági Kutató Központ Egyesületnek, az emlékház fenntartójának. A megnyitás óta kisebb átalakítások ugyan már történtek, a karbantartás pedig folyamatos. Szükségessé vált azonban nagyobb belső munkálatokra, mely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán elnyert támogatással valósult meg.
 

Az ártatlan áldozatok martonosi emlékháza megújult állapotban – díjmentesen – várja látogatóit minden hónap második szombatján 14 órától 17 óráig tart nyitva. Ezenfelül várják csoportok (legalább 8–10 fő) jelentkezését is, akik számára időpont-egyeztetéssel kinyitják az emlékházat.

Bejelentkezni Szerbiából a 063/895-4453-as telefonszámon Palkovics Mihálynál, Magyarországról a +36 30/915-25-84-es számon Forró Lajosnál lehet.

VisszaVissza

Ugrás a lap tetejére